Interne Medizin. Der erste Tag.

Grüss Dich!
Nagyon fáradt vagyok. Pedig nem sok mindent tudtam csinálni, csak egész nap álltam, meg sétálgattam. Az eleje a napnak nagyon rossz volt. Elmentem a konyhába reggelizni, de hatkor még nem volt reggeli, és nekem fél hétre kellett mennem. Így nem reggeliztem. Aztán meg nem értettem semmit se. És némelyik nővér nem is volt segítőkész. Közben el-el kaptak majdnem ilyen sírógörcsök,mert annyit azért csak megértettem, hogy nem ért semmit, akkor mit tudnánk vele csinalni... Némelyik ápolónő viszont ha velem beszélt átváltott az ún. Hochdeutsch-ra (?), és azt úgy ahogy megértettem. De voltak akik maradtak a saját nyelvüknél. Az viszont teljesen más. Abból egy kukkot nem tudok megérteni. Egész nap ilyen nővéri munkákat csináltam: ágyazás, fürdetés, gyógyszerkiosztás, vércukormérés, lázmérés, ebédkiosztás-, összeszedés, kávéosztás. Egy kicsit elküldtek egy orvoshoz vizitelni is, de ott semmit se értettem, mert másként beszélnek, és az orvos figyelembe se vett engem. Még csak kérdezni se tudtam mert teljesen átnézett rajtam. Úgyhogy inkább visszamentem a nővérkékhez, mert ott legalább majdnem mindig volt mit csinálnom. Nagyon más itt minden mint Magyarországon. Kezdve azzal, hogy mindenkit megfürdetnek. Fürdetés után testápolóval bekenik a betegeket, minden nap akár többször is új hálóinget kapnak, új ágyneműt, és nem hagyják a koszos pelenkában órákon át feküdni a beteget, hanem mindent azonnal kicserélnek, megcsinálnak. Mindenki nagyon mosolygós, még a betegek is, pedig biztos van valami bajuk, hogy itt vannak. Mindenhol mindig takarítanak, emiatt mindenhol olyan friss és tisztaillat van, nincs az ún. kórházszag, mint otthon. Kicsit utólag bánom, hogy a belgyógyászatot választottam, mert rájöhettem volna, hogy itt, mint ápolástani gyakorlat nincsen más, csak az ágyazás, stb. Szóval ugyanazt csinálom most mint tavaly nyáron. Hátha a következő héten változatosabb dolgok is lesznek. Reménykedem benne, hogy bemehetek egy szülésre, esetleg többre, de egynek is örülnék. De abban biztos vagyok, hogy a legtöbbmindent az utolsó héten fogok látni az intenzíven, mert ott tudom, hogy bemehetek majd a műtétekre. Szóval, hogy ha egész héten ezt fogom csinálni, mint amit ma az elég unalmas lesz. De legalább belelátok abba, hogy milyen nehéz munkájuk van a nővérkéknek. Mondjuk ezt a nehézséget itt nem érzékelik, élvezik, amit csinálnak,  hiába, hogy idős embereket fürdetnek, pelenkáznak, etetnek, sokkal többmindent megcsinálnak, mint a magyar kórházakban. És mindent mosolyogva. Mondjuk azt nem tudom, hogy ha több pénz lenne otthon az egészségügyre akkor másként viselkednének-e a nővérkék a betegekkel otthon, bár nem hiszem. Azért örülök, hogy véget ért ez a nap. Nem igazán érzem úgy, hogy ez a külföldi tanulás/dolgozás bejönne nekem, hogy nekem való lenne. Vagy csak úgy ha nem egyedül mennék valahova, hanem pl. egy csoporttárssal. Mégiscsak jobb lenne ketten szenvedni, mint egyedül.