Der zweite Tag. Noch immer Interne Medizin. In der ganze Woche Interne Medizin

A mai nap megint olyan szomorkásan indult, mert megint üldögéltem ott egyedül a nővérszobában, de aztán szerencsére az egyik nővér átadott egy orvosnak. Egy fiatal doktornő, akivel amikor kettesben maradtunk elkezdett hozzám magyarul beszélni. Nagyon megörültem neki. Persze csak egy kicsit tudott, kiderült, hogy egy vagy két évig Debrecenben tanult. De mondta, higy én meg egész jól beszélek. Ezután elmentünk egy konzíliumra, ahol rengeteg orvos és orvostanhallgató volt, ott viszont már semmit se értettem csak a latin szavakat, de itt úgy vettem észre, hogy nem olyan gyakran használják a latint mint nálunk otthon. Viszont láthattam a kivetítőn nagyon szép CT képeket. Itt se tudtam kivenni a beszédből, hogy mi lehetett a gond, talán mindig a gyomornál állították meg a felvételt és mindenki nagyon nézte, úgyhogy én is nagyon néztem. Ezután sajnos kiderült, hogy Anna -mert így hívták a kicsit magyarul beszélő doktornőt- megy haza, mert ügyeletes volt, és így már nem is fogok vele többet találkozni sajnos. De átadott egy aranyos orvostanhallgatónak, akit Klaudiának hívtak. Vele elmentünk vért venni, én csak néztem,mert nekem lehet nem is szabadna vért vennem még nem tudom. Majd elmentem vizitre, de az akkori doktornő nagyon nem volt szimpatikus és nagyon csúnyán érthetetlenül beszélt. Itt egy másik orvostanhallgatóval voltam együtt, Inessel, aki már vizsgálhatott is. Majd Inessel lementünk a betegfelvételre, ahol meghallgattam pár anamnézisfelvételt és megnéztem egy betegvizsgálatot. Sajnos nem csináltam semmit se csak álltam ott, nem szívesen adják oda a munkát. Ezért inkább visszamentem, hogy van-e valami tennivaló a nővéreknél, de ott se volt semmi, ezért megint elmentem vizitelni, viszont egy másik orvossal. Aki szebben is beszélt, gondolom a rám való tekintettel, és aranyosabb is volt. Csak az volt a gond , hogy a vizit végetért és utána nem volt mit tenni. A nővérek nem tudtak munkát adni más látnivaló pedig nem volt. Aztán egyszer csak lemehettem az endoszkópiára és megnézhettem egy szívultrahangot. Szívultrahangot már Magyarországon is láttam, de hát nem értek még hozzá, nem nagyon tudtam hogy mi van a képernyőn a szívnek éppen melyik része, de az orvos nem is magyarázott. Éppen ezért olyan vegyes érzéseim vannak, valaki olyan aranyos és állandóan magyaráz, valaki pedig rám se néz pedig ott állok mellette és hozzám se szól. Nem tudom, hoigy a nyelvi nehézségek miatt van ez így, pedig ma már azért az ő beszédjükből is többet értettem, mint tegnap. És nem tudom, hogy nem akarnak és direkt ezen az érthetetlen furcsa nyelven beszélnek velem vagy nem tudnak.

Interne Medizin. Der erste Tag.

Grüss Dich!
Nagyon fáradt vagyok. Pedig nem sok mindent tudtam csinálni, csak egész nap álltam, meg sétálgattam. Az eleje a napnak nagyon rossz volt. Elmentem a konyhába reggelizni, de hatkor még nem volt reggeli, és nekem fél hétre kellett mennem. Így nem reggeliztem. Aztán meg nem értettem semmit se. És némelyik nővér nem is volt segítőkész. Közben el-el kaptak majdnem ilyen sírógörcsök,mert annyit azért csak megértettem, hogy nem ért semmit, akkor mit tudnánk vele csinalni... Némelyik ápolónő viszont ha velem beszélt átváltott az ún. Hochdeutsch-ra (?), és azt úgy ahogy megértettem. De voltak akik maradtak a saját nyelvüknél. Az viszont teljesen más. Abból egy kukkot nem tudok megérteni. Egész nap ilyen nővéri munkákat csináltam: ágyazás, fürdetés, gyógyszerkiosztás, vércukormérés, lázmérés, ebédkiosztás-, összeszedés, kávéosztás. Egy kicsit elküldtek egy orvoshoz vizitelni is, de ott semmit se értettem, mert másként beszélnek, és az orvos figyelembe se vett engem. Még csak kérdezni se tudtam mert teljesen átnézett rajtam. Úgyhogy inkább visszamentem a nővérkékhez, mert ott legalább majdnem mindig volt mit csinálnom. Nagyon más itt minden mint Magyarországon. Kezdve azzal, hogy mindenkit megfürdetnek. Fürdetés után testápolóval bekenik a betegeket, minden nap akár többször is új hálóinget kapnak, új ágyneműt, és nem hagyják a koszos pelenkában órákon át feküdni a beteget, hanem mindent azonnal kicserélnek, megcsinálnak. Mindenki nagyon mosolygós, még a betegek is, pedig biztos van valami bajuk, hogy itt vannak. Mindenhol mindig takarítanak, emiatt mindenhol olyan friss és tisztaillat van, nincs az ún. kórházszag, mint otthon. Kicsit utólag bánom, hogy a belgyógyászatot választottam, mert rájöhettem volna, hogy itt, mint ápolástani gyakorlat nincsen más, csak az ágyazás, stb. Szóval ugyanazt csinálom most mint tavaly nyáron. Hátha a következő héten változatosabb dolgok is lesznek. Reménykedem benne, hogy bemehetek egy szülésre, esetleg többre, de egynek is örülnék. De abban biztos vagyok, hogy a legtöbbmindent az utolsó héten fogok látni az intenzíven, mert ott tudom, hogy bemehetek majd a műtétekre. Szóval, hogy ha egész héten ezt fogom csinálni, mint amit ma az elég unalmas lesz. De legalább belelátok abba, hogy milyen nehéz munkájuk van a nővérkéknek. Mondjuk ezt a nehézséget itt nem érzékelik, élvezik, amit csinálnak,  hiába, hogy idős embereket fürdetnek, pelenkáznak, etetnek, sokkal többmindent megcsinálnak, mint a magyar kórházakban. És mindent mosolyogva. Mondjuk azt nem tudom, hogy ha több pénz lenne otthon az egészségügyre akkor másként viselkednének-e a nővérkék a betegekkel otthon, bár nem hiszem. Azért örülök, hogy véget ért ez a nap. Nem igazán érzem úgy, hogy ez a külföldi tanulás/dolgozás bejönne nekem, hogy nekem való lenne. Vagy csak úgy ha nem egyedül mennék valahova, hanem pl. egy csoporttárssal. Mégiscsak jobb lenne ketten szenvedni, mint egyedül.

Waidhofen an der Ybbs

Ez a kis városnak a neve, ahol három és fél hetet fogok eltölteni gyakorlaton. Ugyanúgy ápolástani gyakorlaton leszek, mint tavaly, csak ez most nem kötelező, hanem önszorgalmi gyakorlat. A kórház nagyon szép és nagyon nagy, könnyen el lehet benne tévedni, én egy párszor már meg is tettem. Pénteken érkeztem, holnap lesz az első munkanapom a belgyógyászaton. Második héten a szülészeten, azután pesig az intenzíven leszek. Elég izgalmas főleg úgy, hogy a regisztrációs ügyintézéseknél és a körbevezetés során nem sok mindent értettem. Nagyon nehéz. Most az egész hétvégém szabad volt, sétálgattam a városban. Nagyon szép és csendes, mindenki mosolygós. Nem tudom, hogy holnap mi lesz a dolgom, vagy egyáltalán, hogy fogom megérteni ezt az egészet. Meglátjuk. Elég korán, fél hétkor kezdek, de sokkal korábban kell felkelnem, mert nem tudom odatalálok-e. Már járkáltam össze-vissza a kórházban a hétvégén, de egyszer az lett a vége, hogy véletlenül átmentem a szomszédos idősek otthonába. Próbáltam németezni is, de sajnos hamar meguntam. Most még minden eléggé unalmas, itt vagyok egyedül senkivel se tudok beszélgetni, szóval most még nem érzem jól magam. Biztos változik majd, de már várom, hogy hazamehessek.

Újra itt :)

Nagyon-nagyon rég nem írtam már, ezért van miről mesélnem. Legutoljára a nyári gyakorlatról számoltam be, de azóta sok minden történt. Elkezdődött a harmadik félév, és hát még egy vizsgám hátra van, de nem volt könnyű. Igaz, hogy csak három kötelező tantárgyunk volt, de azok nagyon nehezek. A legnehezebb talán az élettan volt. Minden héten írtunk belőle demonstrációt az előző heti előadásanyagokból. Ezt 10 perc alatt kellett megírnunk, kb 10 kérdésre kellett válaszolni, ami vagy tesztes volt, vagy számolni kellett, illetve ábrát rajzolni. Sajnos a dolgozatok eredményei alig mutatták mennyit foglalkoztam velük, mennyit tanultam rá, ésez nagyon megviselt. Aggódtam is év közben, hogy meglesz-e az aláírásom. Szerencsére a félév végére sikerült összehozni a kettes átlagot, így a vizsgázásnak már semmi akadálya nem volt. Mielőtt még nagyon rosszul éreztem volna magam amiatt, hogy kettest kaptam, a többiek is ilyen jegyet kaptak, és meg is beszéltük, hogy hát tényleg ne mutatja a jegyünk a tanulásba befektetett energiánkat. Ezért nagyon izgultunk, mi lesz velünk a vizsgán. Úgy gondoltam, hogy élettan vizsgával fogok kezdeni,mert, hogy azt óráról-órára tanultam, csak meg lehet csinálni. Egészen más volt a véleményem már a vizsga előtti napokban, amikor már annyira rosszul voltam az izgulástól, hogy úgy éreztem semmit nem tudok. Olyan káosz volt a fejemben, hogy teljesen biztos voltam benne másnap meg fogok bukni. A vizsga napján reggel meg már olyan szörnyű volt a helyzet, hogy úgy gondoltam bármit is húzok, vissza kell, hogy adjam, mert nem tudok semmit.
Vizsgára nem szeretek elsőként bemenni, általában megvárom míg lemegy az első három ember. Kell nekem ennyi idő, hogy megnyugodjak. Sajnos ez most nem így sikerült, mert nem voltak önként vállalkozók , akik bementek volna, ezért sorsot húztak. És hát nem engem sorsoltak ki először? El lehet képzelni azt az ijedtséget amit éreztem akkor. De hát mit lehetett tenni, be kellett mennem. Kihúztuk a tételeket, aztán kidolgoztuk őket. Nem mondom, hogy rossz tételt húztam,  de azt se,hogy jót. Végül hármast kaptam, nagyon boldog voltam. Túl voltam elvileg az egyik legnehezebb vizsgámon még karácsony előtt. :)
A második vizsgám biokémia volt. Ez se egy könnyű tantárgy, év közben ne készültünk annyit rá, mint az élettanra, de itt is volt két szóbeli demonstrációnk. Ezek jól sikerültek, így vizsgakedvezményt kaphattam, és négy helyett három tételből kellett húznom. Emiatt a vizsga miatt csak azért aggódtam, mert a felkészülési idő a karácsonyra és a szilveszterre esett. Szilveszterezni nem is mentem, aznap is tanultam éjfélig. Sajnos erre a vizsgára is úgy mentem el, hogy teljes kavar van a fejemben, és biztosan meg dogok bukni. Utolsóként mentem be, mert annyira féltem. Amikor kihúztam a három tételt, nem tudtam,hogy mit csináljak. Az első kettő olyan volt, amit szívesen húztam volna, viszont a harmadik egy olyan, amit elterveztem, ha kihúzom, vissza kell,hogy adjam, mert nem tudom. Elbizonytalanodtam. Nem adhatom vissza, hát a másik kettőt olyan jól tudom. Kidolgoztam, és amikor rám került a sor, bizakodtam abban, hogy csaknem buktat meg,mert az utolsóhoz legalább a bevezető szöveget le tudtam írni, és le tudtam rajzolni egy molekulát. Az első kettőt szépen elmondtam, alig volt kérdése, és akkor jött a harmadik. Elmondtam annyit amennyit leírtam, aztán szerintem vagy látta rajtam, hogy ez a tétel nem annyira jó nekem vagy mert sietni akart,mivel én voltam az utolsó, de mást kérdezett, ami ugyan kapcsolódott a tételhez, de egy másikban volt benne és azt tudtam. Viszont az utolsó kérdésére nem tudtam válaszolni. Erre ezt mondta:
-Ó Fanni... Maga most nagyon összezavart engem. Négyest akartam adni, de erre a kérdésre tudni kell a választ, mert ehhez a tételhez tartozik. Na de mondja meg otthon, hogy ez egy nagyon nagyon erős hármas. Majd a szigorlaton ötöst kap!
Én olyan boldog voltam. :) Persze gondoltam rá milyen jó lett volna négyest kapni, de nem szabad telhetetlennek lenni. Aztán meg az jutott eszembe, hogy mi lett volna, ha visszaadom. Jaj nagyon kétségbe lennék esve mert, most újból azt kéne tanulnom. Milyen jó, hogy nem adtam fel! :)
A mai napon pihentem, de holnap már elkezdek tanulni az anatómiára. 17-én lesz, még van két hetem, remélem az is menni fog, és akkor még van két hetem a negyedik félév kezdetéig. :)